Friss

Elhagyatott csuklós Ikarusok Hajdúszoboszlón

Két Magyarországon gyártott autóbusz várja bizonytalan, egyben szomorú sorsát.
A következő sorokban szeretnénk megemlékezni a történetükről, hiszen több évtizeden keresztül szolgálták ki az utazóközönséget.

BPY-083
Ugorjunk több mint 10 évet vissza az időben. 2009. július 1.-jén szolgáltatóváltás érte a Hajdú-Bihar vármegyében megtalálható Debrecen városát.
Az egykori Hajdú Volán helyett már a DKV Zrt. üzemelteti a cívisváros autóbusz közlekedését az INTER TAN-KER Zrt. által bérelt Volvo, illetve Mercedes buszaival. 2009-től a BPY-083-as rendszámú Ikarus 280-as autóbusz 2016. decemberéig csak aszfaltvédőként szolgált a Déli soron megtalálható Volán telephelyen. 1987-ben gyártották le, majd 1988-tól 1991-ig még BX 67-65-ös forgalmi rendszámmal közlekedett az utakon. Ugyanekkor kapta meg a BPY-083-as rendszámot, melyet a forgalomból való kivonásáig képviselt. 1998-ig okkersárga, majd onnantól kék-sárga-szürke fényezésű volt az állományban.
Habár a Rába D2156-os szívómotorja megmaradt, de a Prágát egy Voith automata váltó váltotta az ezredforduló környékén. A járműnek külön érdekessége volt, hogy fel lett szerelve CNG tartállyal is, tehát képes volt a dízel mellett sűrített földgázzal is közlekedni.
Miután el lett adva a Katasztrófavédelemnek, vontatással került Hajdúszoboszlóra.

Még okkersárga fényezésben Makai Zoltán archív gyűjteményéből
Kiállási pihenő a Doberdó utcai végállomáson

BPI-756
A BPY-083-ast követte a BPI-756-os forgalmi rendszámú Ikarus 280-as 2018-ban.
A járművet 1986-ban gyártották le, majd attól az évtől kezdve 1999-ig BX 58-74-esként közlekedett a fővárosban, Budapesten a BKV Zrt.-nél. Ugyanebben az évben kapta meg a BPI-756-os rendszámot, melyet a forgalomból való kivonásáig képviselt 2016. augusztusáig. A Rába D2156-os szívómotorja mellett egy ZF automata váltóval kezdte meg a pályafutását, azonban a későbbiekben egy Rába D10-es motorra cseréltek le.

Rövid idejű tartózkodás a Közvágóhídnál 2-es villamospótlóként

Az autóbuszok a mai napig ezen a területen lelhetőek meg, ahol alkalomadtán gyakorlatokat végez rajtuk a Katasztrófavédelem. Összeállításunkban bemutatjuk a 2020-as állapotokat, amely azóta már biztosan drámaibb képsorokat tudna bemutatni.

Madai Imre írása