Friss vért csöpögtet a Hang nélkül: Első nap a sorozatba

A hamarosan látható Hang nélkül: Első nap az előzményeket meséli el, annak a szörnyű napnak az eseményeit, amikor az idegenek megkezdik támadásukat. 

Nagy robajjal zúdult be a mozikba 2018-ban a Hang nélkül, ami nem szó szerint értendő, hiszen a film pont arról szól, hogy a hősöknek meg sem szabad mukkanniuk, különben a hang után tájékozódó vérengző idegen lények felfedezik őket. A meglepetés-siker után nem sokat kellett várni a folytatásra, amely szintén nagy siker volt. A hamarosan látható Hang nélkül: Első nap az előzményeket meséli el, annak a szörnyű napnak az eseményeit, amikor az idegenek megkezdik támadásukat. Az első részt az Emily Blunt-John Krasinski házaspár vitte sikerre: ők voltak a főszereplők, történetesen házaspárt is alakítva, Krasinki volt a forgatókönyvíró, a rendező és a producer is. A folytatásban már csak Blunt szerepelt a vásznon, míg férje íróként, rendezőként és producerként működött közre. A mostani filmben Krasinski még hátrébb lépett, „csak” társforgatókönyvíró és producer, utóbbi poszton olyan nagyágyú a társa, mint Michael Bay (Transformers-filmek).hang

Hang nélkül: Első nap elkészítésével bevallottan az volt az alkotók célja, hogy felfrissítsék a franchise-t. Emily Blunt úgy jellemzte a produkciót, hogy „Lupita filmje”. Az Oscar-díjas Lupita Nyong’oról van szó (12 év rabszolgaság), aki eltérő karakterű főszereplőként más irányba viheti el a filmet. Erre utal a rendező személye is: Michael Sarnoski két évvel ezelőtt Disznó című filmjével rögtön a legkeresettebb hollywoodi alkotók közé került. Érzékenységével minden bizonnyal új árnyalatokat tud hozni az idegen lényes filmek műfajába, még akkor is, ha a kiszivárgott hírek szerint a Hang nélkül: Első nap az emberi drámák mellett az akciókra helyezi a hangsúlyt, s az alienhorrornak kisebb szerep jut.

(A Quiet Place: Day One – hazai bemutató: 2024. június 27.)

One thought on “Friss vért csöpögtet a Hang nélkül: Első nap a sorozatba

Comments are closed.