A MATE 3 milliárd forintos fejlesztéssel újítja meg a gyakorlati képzés infrastruktúráját

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a MATE Tangazdaság Nonprofit Kft. közel 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a 2023-ban meghirdetett Vidékfejlesztési Programjának két pályázata keretében, mely az agrárium és a vidék lakosságmegtartó képességének erősítését szolgálja. Az Egyetem ezt az összeget további 1 milliárd forinttal egészíti ki, így mintegy 3 milliárd forint értékben újul meg a gyakorlati képzés infrastruktúrája az Egyetem három legnagyobb campusán.

A tudásátadás és az innováció előmozdítására irányuló, egyik VP1-1.2.1-23 azonosítószámú „Bemutató üzemek támogatása” című pályázatban foglalt fejlesztések és beruházások mind azt a célt szolgálják, hogy az Egyetem hallgatói és a gazdálkodók olyan komplex rendszert ismerjenek meg, ahol a fenntarthatóság és a körkörös zöldgazdálkodási modell elemei mind megtalálhatóak. A bemutató üzemi tevékenységek szorosan kapcsolódnak a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem ,,Zöldegyetem’’ koncepciójához.

„Az Egyetem campusain jelenleg is számos kezdeményezés zajlik a vidéki társadalmi, kulturális és tudományos élet fejlesztése érdekében. Célunk ezen tevékenység bővítése, a sikeres kezdeményezések kiterjesztése, ahol a saját és külsős hallgatók, valamint a gazdatársadalom közelebbről is megismerhetik az egyetemen folyó oktatási és kutatás-fejlesztési munkálatokat. A bemutató üzemi pályázat lehetőséget teremt arra, hogy a kutatási eredményeinket gyakorlati alkalmazásokká alakítsuk át.”

– amint Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora hangsúlyozta

A pályázati forrásból megvalósuló beruházások eredményeképpen két helyszínen, a Gödöllőn lévő Szent István Campuson és a Biohulladék Hasznosítási Központban oktatást, kutatást és ismeretterjesztést elősegítő fejlesztések valósulnak meg, melyek a gyakorlatorientált képzést támogatják. A bemutató/tanüzemi tereken belül többek között növény- és állattudományi, energetikai bemutatóterek kialakításra kerül sor, melyek egymással rendszert alkotva, a gyakorlatba illesztve mutatják be a képzések elméleti oktatásán megismerteket.

„A projekt keretein belül történő infrastruktúrafejlesztés lehetővé teszi a gyakorlati növénytermesztés, állattenyésztés, növénynemesítés, műszaki ismeretek és az energetika egymásra épülésének, egy rendszerbe illesztésének modellezését és bemutathatóságát mind a hallgatók, mind pedig a gazdálkodók felé”

– hangsúlyozta a rektor.

A másik sikeresen elnyert projekt keretein a szántóföldi növénytermesztés leginnovatívabb eszközeinek beszerzését és használatát teszik lehetővé a MATE Tangazdaság Nonprofit Kft. gödöllői, kaposvári és keszthelyi telephelyein. A precíziós (helyspecifikus) szántóföldi növénytermesztési gyakorlat kialakításához olyan gépsor beszerzésére van szükség, amely a gazdaság digitalizációjának megvalósítását is előmozdítja.

Sziráki Bence és Nagy István

Sziráki Bence, a MATE Tangazdaság Nonprofit Kft. ügyvezetője kiemelte:

„A pályázati forrásból beszerzésre kerülő gépek lehetővé teszik, hogy az adatgyűjtéseket (talajminta-vétel, hozamadatok stb.) követően egy olyan modern bemutató gazdaság kerüljön kialakításra, amely méltán nevezhető a hazai agrár-felsőoktatás és gazdálkodói képzés első számú központjának. A növénytermesztés technológiai sorába integrálható eszközök az alapműveléstől a legmodernebb távérzékelési eljárásokig felölelnek minden olyan munkafolyamatot, ahol a digitalizációnak és az innovációnak szerepe van vagy szerepe lehet a jövőben.”

– emelte ki Sziráki Bence, a MATE Tangazdaság Nonprofit Kft. ügyvezetője

Dr. Gyuricza Csaba rektor rámutatott, hogy a mezőgazdaság – és egyben a mezőgazdasági (felsőfokú) szakképzés – napjainkban olyan kihívásokkal szembesül, amelyek megoldása a közelmúltban kiképzett szakembereket is folyamatos tanulásra ösztönzi.

„Olyan mintagazdaságként üzemelő egységek létrehozását kívánjuk megvalósítani, ahol a jelenleg elérhető legmodernebb eszközökkel történhet a mezőgazdaság kihívásainak és a megoldások keresésének bemutatása. Az elkövetkező 5 évben 144 bemutató üzemi programot szervezünk a már említett 3 campusunkon. Az előadások tematikája felöleli a növénytermesztést, az állattenyésztést, a gyakorlati növényvédelmet és a precíziós műszaki ismereteket. A bemutatók elméleti és gyakorlati programokból épülnek fel, valamint a programok megtartását a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a MATE Tangazdaság Nonprofit Kft. oktatói és kutatói közösen vállalták fel.”

A tangazdaságokban bevezetésre kerülő új technológia által előreláthatólag növekedni fog a termésbiztonság és a hatékonyság, ezáltal segítve a gazdaságosabb működést és a tangazdasági funkció magasabb szintre emelését.