Beck László, Beck Gabriella és fiúk, Márton, gasztronómiai kíváncsiságának köszönhetően kóstolhattam meg néhány eszméletlenül finom tapas-t a Horánszky utcai Padron Tapas Bar-ban.
A család spanyol konyha iránti szeretetével kezdődött a Padron Tapas Bar tíz évvel ezelőtt, amiben Nagy Ádám és Kiss László szakács tetemes szerepet vállalt külföldi tapasztalataikkal, de a Padron mai ízvilágának kidolgozását Heiszler Olivér is segített elindítani.
Egy ismeretlen írta az interneten, hogy túl kicsi az étterem, erre itt reflektálnék: a Padron lehetne focipálya méretű, akkor is megtelne, mert szuperül főznek. Szerintem nagyon okosan használták ki a rendelkezésükre álló teret, görcsöt kapott a nyakam, ahogy a berendezés és az étlap között kapkodtam a tekintetem.
Szerencsére segítettek felhívni a figyelmemet a választékra. Mindig van napi ajánlat, de én szeretem a pincérnők kedvencét kérni.
Morcilla empanada y manzana caramelizada: a neve talán rágós, de maga a spanyol véreshurka golyó olyan omlós volt, hogy késre sem volt szükségem. Kívül ropogós, belül szinte már folyik, nekem ez a kedvenc kombinációm. Igazán adaptálhatná ezt a mesés tapas-t a magyar konyha, hogy minden sarkon ehessek, ha épp kedvem tartja, de lehetőség híján megpróbálom majd kétségbeesetten rekonstruálni otthon a Padron morcilla-t, mert ebből képes lettem volna harminchat is befalni egy helyben.
Espaldilla de cordero: báránylapocka narancsos-fügés mártásban, kecskesajttal. Ettől kicsit tartottam, hogy esetleg inas lesz, de könnyűre és puhára volt főzve, mint a frissen sült piskóta.
Nem sorolok fel mindent, hiszen az étlap és az itallap (a spanyol fehér és vörösborok eszméletlen nagy választékával) közkincs a Padron Tapas Bar honlapján, de egy jó tanács: koplaljatok, mielőtt ide jöttök. Én legközelebb egy 10 fős társasággal megyek és mindenki tányérjáról leemelek egy falatot, hogy végig kóstolhassak itt mindent egyszerre.
