Friss

Sziget 2024 – Mire is számíthatunk idén?

Idén is visszatérnek a Sziget Nagyszínpadára a special party-k, ezúttal Free to Be… Special néven, hogy az átállások közti szünetben minden nap 10 percben olyan előadásokkal és rövid felszólalásokkal színesítsék a programot, a kiemelt témák ezúttal is világszerte relevánsak: a környezetvédelem, az emberi jogok, az egyenjogúság és a béke fontosságára reflektálnak. A meghívott nemzetközi vendégek mellett ismét színpadra lép a Superar gyermekkórus, hogy közös éneklésre buzdítsa a közönséget.

„Több helyszínt tematikus csoportba rendeztünk össze, egyfajta „zónákat” kialakítva, hogy a kínálatában vagy gondolatiságában összetartozó programhelyszínek közel kerüljenek egymáshoz, ezzel is segítve a látogatók tájékozódását, hogy mindenki könnyebben megtalálja az érdeklődésének megfelelő programot”.

-hívta fel a figyelmet Kardos József, a Sziget programigazgatója a programhelyszínek terén várható változásokra
Sziget 2024

Eszerint például a Civil Sziget és a társadalmi kérdéseket a fiatalok szempontjából körüljáró Think for Tomorrow, illetve a fogyatékkal élők speciális problémáira rávilágító XS Land a FutureGrounds zóna részei lesznek. Az ArtFusion Field elnevezésű zóna égisze alatt jelentkezik majd az ArtGarden (korábban ArtZone), a színházi helyszín, a Nagy Utcaszínház, az Iparművészeti Múzeum, a Cirque du Sziget és a Vándor Vurstli is. A nappali és közösségépítő aktivitások a PlayGround zónán belül lesznek megtalálhatók, mint a SportZone, GameLandHub, vagy a még kialakítás alatt álló olimpiai helyszín is.

„Idén is egyedi produkciókkal várunk hazai előadókat is. Friss hír, hogy Beton.Hofi ott lesz majd a Nagyszínpadon, mint ahogy érkezik a Margaret Island is. Az pedig már ismert tény, hogy hosszú évek után újra lesz hazai koncert a Nagyszínpad kiemelt sorában: Azahriah csütörtökön Halsey előtt lép majd színpadra.

– Emelte ki Császár Virág, a Sziget booking managerre

Az alternatív zenei irányzatokat tömörítő Revolut Színpad (korábban FreeDome) nagysátrának programjából is kaptunk ízelítőt. Itt lép fel – az összesen 36 előadó közt –a Big Thief, Fontaines D.C., Marc Rebillet, a L’Imperatrice, Aurora, MØ, a Crystal Fighters, Barry Can’t Swim és a zárónapon Four Tet.

A Bolt Paty Aréna az elektronikus zenét kedvelők Mekkája, ahol naponta a világ legismertebb party brand-jei adják egymásnak a terepet. Érkezik az őrületes performanszairól ismert elrow, a keményebb stílusokat képviselő Q-Dance, a világ legnagyobb techno rendezvényét is jegyző Awakenings, a Martin Garrix nevével fémjelzett STMPD vagy az „Univerzum legnagyobb drum&bass és dubstep partija”, a Rampage. Utóbbi a hazai Next Level csapatával kollaborál majd és a hazai frontot erősíti majd a Be Massive csapata is.

„Szombaton, az STMPD napján a Nagyszínpadon lép fel Martin Garrix, nem lenne meglepetés, ha a holland világsztár aznap a Bolt Arénában is felbukkanna.”

– Emelte ki Virág

Az alternatív elektronikus zene krémjét vonultatja fel, az ókori amfiteátrumokat idéző díszletben megjelenő Colosseum, mintegy félszáz előadónak teret adva. Közülük ott lesz például Richie Hawtin, Honey Dijon, Ellen Allien, Sven Väth, Nico Moreno vagy a Måneskin basszusgitárosa, VICTORIA, ezúttal szóló projektjével.

A programigazgató elmondta, hogy idén visszatér a Nagy Utcaszínház, méghozzá egy elbűvölő darus produkcióval, amit a francia Cie Gratte Ciel társulat hoz el. Az Ibis × ALL támogatásával, The Buzz néven jelentkezik a korábbi Európa Színpad, olyan nemzetközi zenekarokat felvonultatva, akik hazájukban már komolyabb sikereket értek el, de nemzetközi szinten még nem mindenhol ismertek.

Idén is lesz dropYard, a Sziget hip-hop és rap színpada, ahol nem titkolt cél, hogy ennek a népszerű műfajnak a lehető legszélesebb nemzetközi merítését tudják bemutatni. Idén is a Sziget árnyas északi csúcsát tölti meg programokkal a LightStage ésvibrálóan sokszínű programokkal vár mindenkit a Global Village, egy sziget a zenei óceánban, ahol a fesztiválozók más kultúrák hangzásvilágát fedezhetik fel, a tradicionális zenétől az elektro-world-ig.

A Sziget megújult művészeti helyszíne az ArtGarden, egy különös, barátságos és mesés kert, ahova a különböző művészeti ágak invitálják a fesztiválozókat minden nap. És elmaradhatatlan helyszín a Cirque du Sziget, mely idén is a világ minden tájáról érkező, változatos produkciókkal nyűgözi le a látogatókat. Mint ahogy a Sziget sokszínűségében már megszokott a Szinház- és Tánc helyszín, a Sétáló Utcaszínházak, vagy a Magic Mirror varázslatos forgataga…

One thought on “Sziget 2024 – Mire is számíthatunk idén?

Comments are closed.