A Dal zsűrije maximálisan, azaz 40 ponttal jutalmazta a Phoenix RT előadását, ami által bekerültek a dalválasztó tévéshow döntőjébe. A versenykiírás szerint világzenei stílusban kellett újragondolniuk...
Június 20-tól négy napon át tartják az idei VéNégy Fesztivált, ahol huszonhét különböző sztárelőadó ad koncertet, olyan nevek adják majd egymás kezébe a kilincset, mint Dzsúdló, az Elefánt, a brit Kos...
A CityRocks többszáz zenészből álló zenekara a 2024-ben május 17-től három napon át tartó KECSKEMÉTROCKS Fesztivál keretei között fog koncertet adni...
Mint minden évben, 2024-ben is a színpadon várja a fesztiválozókat a Sky Fanatic zenekar a Kocsonyafesztivál Miskolc Színpadán...
A miskolci zenekar "Együtt egyedül" című dalával bejutott A DAL műsorába, most a Kocsonyafesztivál Miskolc Színpadának fellépői lesznek...
Február 25-én új albummal jelentkezik a Dead Poet Society az Akvárium Klubban!...
A Halflives, alternatív rockzenekar Linda Battilani, énekes-dalszerző köré épül. A zenekar most jelentette meg új, Inferno című kislemezét, amelyben az elmúlt néhány év érzelmi zűrzavarait dolgo...










