Friss

Amit még nem láttunk az ADS-tól

November végén három bajkeverő és egy lustaság, jövőre Catherine Deneuve Bernadette Chirac szerepében, illetve Hayao Miyazaki utolsó alkotása érkezik hamarosan a mozikba – tudtuk meg az ADS-tól.

BERNADETTE

Catherine Deneuve mint Bernadette Chirac, egyik ikon megtestesíti a másikat.

Catherine Deneuve az egykori First Lady szerepében tér vissza. A 79 éves színésznő Jacques Chirac volt elnök feleségét alakítja, Michel Vuillermoz színész pedig a 2019-ben, 86 éves korában elhunyt elnököt formálja meg. A film rendezője Léa Domenach, Nicolas Domenach újságíró lánya, aki Franciaországban jól ismert újságíró és politikai kommentátor, aki Maurice Szafran-nal közösen írta Jacques Chirac háromkötetes életrajzát. Ennek tudatában a filmrendező jól ismerte a témát. A Bernadette című film azt ígéri, hogy a nézők egy magával ragadó utazást tesznek Bernadette Chirac, Jacques Chirac volt francia elnök feleségének életébe.

Bernadette Chirac vicces és intelligens szatírája a hétvégén debütál a Cinemania fesztiválon. Catherine Deneuve telefonon adott interjút a Le Devoir magazinnak.

„Nyilvánvalóan volt egy előítéletem róla, Bernadette Chirac-ról. Személyesen nem ismerem őt: talán két-három alkalommal futottam össze vele hivatalos eseményeken, de semmi több. De tény, hogy nagyon ismert. És mivel ez egy vígjáték volt, és nagyon jól megírt, nem igazán haboztam” – mondta Catherine Deneuve a Le Devoir-nak.„Tetszett, hogy a tények valósak, és hogy a film szilárd alapokon nyugszik. Tetszett a történelmi igazság és a vígjáték keveredése. A hangvétel pedig ízletesen ironikus” – tette hozzá a színésznő.

A Bernadette Léa Domenach első nagyjátékfilmje. Köztudott, hogy Catherine Deneuve szeret elsőfilmes alkotókkal együttműködni. Léa Domenach számára fontos volt, hogy a Bernadette-ben kényes egyensúlyt tartson az erkölcsök, a házassági bohózat és persze a politikai szatíra között, itt-ott társadalmi osztályok kommentálásával.

„Léa már korábban is csinált néhány dolgot: több rövidfilmet. A tehetsége nyilvánvaló volt. Ezek olyan dolgok, amelyeket meg lehet érezni és éreztetni. Van egyfajta ösztön… ” – nyilatkozta Deneuve, aki elmondta, hogy élvezettel játszotta el azt a karaktert, és nagy örömet okoz számára, hogy Bernadette bőrébe bújhatott.

A tervek szerint a Bernadette című filmet 2024 elején mutatjuk be a mozikban.

A HÁROM RABLÓ ÉS A LUSTA OROSZLÁN (Three Robbers and a Lion)

November végén három bajkeverő és egy lustaság szórakoztatja a kicsiket és nagyokat a mozikban. A norvég animációs filmhez megérkezett a magyar szinkronos előzetes.Mindenki békésen él az idilli Cardamon városában, ám a három bajkeverő, Casper, Jasper és Jonathan mindig rosszban sántikálnak. Káosz uralja mindennapjaikat – a háztartásukban is. Égető szükségük van egy házvezetőnőre, ezért az éjszaka leple alatt elrabolják Sophie nénit, akinek vezetői képességei még a házvezetésnél is jobbak: a rablóknak parancsolgat, és elvégezteti velük a munkát. Apránként mindhárman rájönnek, hogy csapdába kerültek. Az egyetlen megoldás, ha visszaviszik Őt a városba. Egy újabb csínytevés után börtönben kötnek ki – de amikor a város veszélybe kerül, a rablóknak esélyük nyílik bebizonyítani, hogy a bátorsággal jót is tehetnek.

A három rabló és a lusta oroszlán című filmet november 30-án mutatjuk be a mozikban.

A FIÚ ÉS A SZÜRKE GÉM (The Boy and the Heron)

Jövőre érkezik a magyar mozikba Hayao Miyazaki utolsó alkotása, A fiú és a szürke gém.

A legendás Hayao Miyazaki új filmjét november 1-jén Franciaországban 461 mozivásznon vetítették. A film az első napon 227 457 nézőszámot ért el (a premier előtti vetítésekkel együtt) – ez nyitónapi rekord egy Miyazaki-film esetében Franciaországban.

Egy Mahito nevű fiatal fiú, aki az édesanyja után vágyakozik, egy olyan világba merészkedik, amelyen élők és holtak osztoznak. Ott a halál véget ér, és az élet új kezdetet talál. Félig önéletrajzi ihletésű fantasy az életről, a halálról és az alkotásról, tisztelgés a barátság előtt.

A film a kritikusok körében is hatalmas sikert arat:

„A fiú és a szürke gém Miyazaki eddigi egyik legjobb filmjét készítette el.” /The Verge/

„Nem vagyok biztos benne, hogy A fiú és a szürke gém végül hova fog kerülni a Miyazaki kedvenceim listáján, de voltak pillanatok, amelyektől elállt a lélegzetem.” /Japan Times/

„A Chihiro Szellemországban-hoz (Spirited Away) hasonlóan A fiú és a szürke gém egy varázslatos odüsszeiára induló, lenyűgöző gyermek saga, és Miyazaki Mahito útját egyik csodálatosabb helyszín után a másik tarkítja.” /Screen International/

„A nyitójelenettől leeseik az ember álla, szó szerint elmosva a határokat kaotikus és lenyűgöző módon, ami egy tüzes szín- és hangrobbanásba torkollik. A filmben számos olyan jelenet van, amelyek szépségükben egyenesen elragadóak, és az animáció határait feszegetik.” /The Daily Beas

„A nyitójelenet semmihez sem hasonlít, amit eddig a Ghiblitől láttunk, és ismét bebizonyítja, hogy Miyazaki még mindig képes új technikákkal és ötletekkel meglepni a közönséget.” /Collider/

A tervek szerint A fiú és a szürke gém című filmet 2024 elején mutatjuk be a mozikban – írta meg az ADS Service Kft.