Orient Café Budapest

A Keleti-pályaudvar mellett található Orient Café Budapest teljesen más belsővel fogadott, mint amire számítottam. Fura, de egyedi.

Az Orient neve és elhelyezkedése miatt hittem talán, hogy ez a kávézó jobban emlékeztet majd egy pályaudvarra, de a dizájn inkább hasonlít egy dzsungelre. Mindenhol növények, natúr fa bútorok, és ahogy belépsz, rögtön jobbra a falon egy hatalmas dínós tapétával is megfejelték az egészet. Ezt ugyan nem tudtam hova tenni, de azért megmosolyogtam.

Aprócska, de van galéria, ahol még 7-8 ember elfér, én is ide ettem be magam egy melegszendviccsel és egy matcha tonic-kal. Ittam már elég kávét, matcha tonicot még nem.

Szóda, tonic és matcha tea – okosított ki az egyik pultos lány készségesen. Aranyosak voltak, minden bosszantó kérdésemre mosolyogva feleltek, pedig úsztak a munkában. Remélem adtam borravalót… Erre most nem emlékszem.

Orient Café Budapest

Szóval fent kerestem helyet magamnak, amit egy száműzött hűtőszekrény tövében meg is találtam. A vérem alacsony koffein tartalma lehetett az oka, de nem fogtam fel azonnal, hogy kéne egy ilyen asztalhoz leülni. Gyakorlatilag egy fekete bőr sámli volt, amit egy derékig érő könyöklő ketté választott. A füzetem pont elfért, de csak kifordulva tudtam csücsülni. Testközelből hallgathattam két tini első randiját. Nem akartam pofátlan lenni, de kellemes emlékeket ébresztett bennem a jelenet. Bár lett volna régen egy ilyen pici kávézó, ahova én is meghívhattam volna a lányt, aki tetszett.

A cukormázas melódiából a keserű matcha tonicom ébresztett fel. El is felejtettem, hogy mit kértem, de lefotózni azért sikerült. Elég vagány.

Így hát a matchámmal és a doromboló hűtővel összebújva kellemes hangulatban töltöttem itt el egy félórát.

El lesem a fiú trükkjét és legközelebb én is ide szervezek egy randevút.