Gurman Bisztró

Az elképzelés jó, a marketing is megfelelő, de a valóságban elszomorító a Gurman Bisztró.

Kivételesen nagy elvárásokkal mentem be a Lövőház utcai Gurman Bisztróba. A hagyományos orosz ételek a profiljuk: varenyiki és pelmenyi édes és sós variációi, illetve a tradicionális, orosz Borscs leves. Amikor 2019-ben ellátogathattam Szentpétervárra, végigkóstoltam a kinti főztöket. Nem nagy mesterség elkészíteni ezeket, a Borscs leves is igazából a szegény ember ételének számított a régi időkben, de ettől még nagyon finom.

gurman

A Gurman honlapja nagyon kecsegtető. Egy gyönyörűen tálalt orosz összeállításról láthatunk képet a főoldalon, egy rövidke étlapot, ami bőven elegendő és a végén néhány elégedett vendég értékelését. Tényleg hívogató, de nem csak a weben szép az összkép. A bisztró rendezett és tiszta, csinos dekor, békés hangulat. Minden klappol, már csak enni kell.

Pont egy beugrós dolgozott aznap, amikor betoppantam. Nagyon mosolygós, kommunikatív és segítőkész, kellemes társaság, csakhogy nem ő szokta vinni a bisztrót, úgyhogy volt egy kis izgulás a részéről. Mindig kifogom, azaz hogy ők fognak ki engem: a beugrósok, diákok, aznap kezdett stb. Ez az én karmám.

Elmondta a kis szakácsom a kínálatot. Lecsaptam a Natasa kedvencére, 13 db töltött batyuka, vegyesen, ahogy én kérem. Kértem bele mindenből, ezzel okoztam egy pici logisztikai problémát. Szegény szakácsomnak elő kellett venni mindent a mélyhűtőből. Hoppá. Mélyhűtő? Da. Az előre elkésztett varenyiki és pelmenyi kínálat fagyasztva van, talán napokkal előre bekészítve. A friss étel kívánalma itt meg is dőlt számomra. Nem randalíroztam, csak csalódtam. 

Kedves szakácsom felolvasta a hatalmas, átlátszó zacskókra ragasztott cetlikről a választékot: csirkehúsos, marhahúsos, káposztás, sütőtökös, lazacos és…  „Van itt egy olyan, hogy nem tudom mi ez” nevetett a szakácsom.

„Nem tudja mi az?”
„Nem, de szó szerint rá is van írva a zacskóra, hogy nem tudom mi ez.”
„Akkor abból feltétlenül kérek.” 

A kölcsönös röhögés az megvolt. És tényleg le a kalappal a kis szakácsom előtt, mert ő nagyon igyekezett, de, ha bizonytalan ideje fagyott parenyikit kell szegénynek felszolgálnia, akkor esélytelen, hogy ebből bármi jó kisüljön. Forró vízbe velük és 10 perc múlva már ettem a ragacsos, beazonosíthatatlan ízeket. A lazacot és a sütőtököt még megtudtam különböztetni, de a többi teljesen egyformának érződött: hűtőíz, nyamnyam. Nem akartam replikázni. Nem a kis szakácsom tehetett erről, ő csak beugrós.

Kértem az ebéd után egy elviteles kávét, hátha ebből mégis ajánló lesz és nem kritika.

„Hú, nem tudom, hogy működik a kávéfőző.”

Itt azért leblokkolt az agyam egy másodperce, de utána jót kacagtam. Képtelen voltam haragudni kis szakácsomra. Öt percen keresztül próbáltunk ketten rájönni, hogyan működik a kapszulás kávéfőzőjük, aztán feladtam. Megköszöntem a kiszolgálást, ami számomra őszintén 10/10-es volt és aranyos, aztán távoztam. 

Két sarokkal arrébb, miközben szomorúan megállapítottam, hogy ide se jövök többet enni, belém hasított a felismerés: meg se néztük, hogy egyáltalán be volt-e dugva a kávéfőző!