Friss

Táborozz az Élményzónával! – Színes és izgalmas kalandokkal várnak minden táborozni vágyót

A nyári táborok mindig a legemlékezetesebb pillanatokkal töltik meg az életünket, ehhez pedig tökéletes segítséget nyújtanak az Élményzóna nyári táborai. Legyen szó kalandokról, katonai kiképzésről, angol nyelvről vagy önismeretről, az egyesület táborai garantált jókedvet biztosítanak minden résztvevő számára.

Az Élményzóna 2005-ös megalapítása óta arra törekszik, hogy kiemelje az embereket a megszokott kis buborékból, a jól ismert, és igen kényelmes komfortzónából, hiszen az élet ennek határán túl kezdődik csak igazán. Még a Pécsi Tudományegyetem közreműködésével indult útnak az Élményzóna, és az elmúlt majdnem húsz évben nem csak pécsi viszonylatban, de országos projektekben, valamint rendezvényeken is találkozhatunk a csapat tagjaival.

Hiszünk abban, hogy a tanulás a komfortzónán kívül kezdődik. Valahol az Élményzónában. Innen is a nevünk. Ez már az a terület, ahol egészséges izgalom, kíváncsiság hajtja a résztvevőket. Nincsenek begyakorolt, bombabiztos cselekvési mintáink. Játékokkal, gyakorlatokkal, csoportos együttműködéssel, a fizikai, lelki és szociális kihívási szintet emelve tanulhatunk egymástól, egymásról, miközben feszegetjük saját határainkat is. Ez az Élményzóna sava-borsa.” olvasható a bemutatkozójukban.

Élményzóna tábor
Fotó: Élményzóna

Az Élményzóna – ahogy a nevében is sejtetik – élmények segítségével emeli ki a résztvevőket a szürke hétköznapok sűrű forgatagából, hogy minél többet tanulhassanak, fejleszthessék magukat, akik egy-egy eseményükön részt vesznek.

A diákok alig várják, hogy végre megkezdődhessen a felhőtlen nyári pihenés, míg a szülőknek ez a pár hónap sokszor inkább rémálom atekintetben, miként s hogyan foglalják le a csemetéiket, ehhez pedig az Élményzóna hatalmas segítséget nyújt a nyári táboraikkal, ahol minden gyerkőc megtalálja a saját érdeklődésének megfelelő programokat. Vessünk is rájuk egy pillantást.

Kalandtábor

Minden gyermekben egy igazi kis kalandor lakozik, aki alig várja, hogy felfedezze a világot. No ne szaladjunk ennyire előre, nem kell azonnal hátizsákot ragadni, és világgá menni, bőven elég, ha az Élményzóna Kalandtáborát választjuk.

Játékos feladatokon keresztül nyújt igazi kikapcsolódást, szórakozást és felszabadulást a gyerkőcöknek, akik saját maguk, valamint társaik határait is képesek lesznek felismerni, és fejlesztik a társasági képességeiket is. A gyakorlatok élménypedagógiai elemekre épülnek, melyek lehetőséget nyújtanak arra, hogy a gyerekek fejlesszék egyéni és társas képességeiket, miközben az adrenalinszintjük – biztonságos keretek között természetesen – a magasba emelkedik.

Fotó: Élményzóna

Nagyon, nagyon büszkék vagyunk! A résztvevő gyermekekre és a játékmesterekre egyaránt! A játék nemgyerekjáték, kőkemény munka, és ezt tudjuk ott mindannyian (gyerkőcök, animátorok). Ez bizony nem gyermekmegőrző, nem letudjuk a feladatot, nem túléljük a napot, hanem együtt játszunk a gyermekeddel, együtt fejlődünk (mi is!).” – vélekednek a kalandtáborról az Élményzónások.

Az idei kalandtáborok több turnusban, egész évben várja a kicsi kalandorokat:

  • Július 1. és 5. között
  • Július 8. – 2.
  • Július 15. – 9.
  • Július 22. – 6.
  • Július 29.- augusztus 2
  • Augusztus 5. – 9.
  • Augusztus 12. – 16.

Katonai, expedíciós túlélőtábor

Vigyázz! Sorakozz! A gyerekek megtanulnak majd többek között térképet olvasni, csomót kötni, a természetben tüzet gyújtani, biztonságosan közlekedni, rendet, fegyelmet tanulni. A tábor során álcázási ismereteket is szereznek, kipróbálhatják az Airsoft lövészetet, megtanulhatják az igazi katonai rendfokozatokat is, és hogy még inkább katonás legyen az élmény, alaki kiképzés, és katonai testnevelés is várja a jelentkezőket, mindezt játékos feladatok formájában. És ha igazán, de úgy tényleg igazán megállíthatatlannak, legyőzhetetlennek érzik magukat, egy mini exatlonon is kipróbálhatják magukat. Röviden tömören: katonák készüljetek, itt a Ti helyetek!

A katonai, expedíciós, túlélőtábort az alábbi időpontokban rendezik meg:

  • Július 15.-.19.
  • Július 29. – augusztus 2.
  • Augusztus 12. – 16.

Kalandtábor angol nyelven

A nyelvtanulás nem elhanyagolható tulajdonság az életben, ha már egy nyelvvel többet beszélünk az anyanyelvünkön kívül, már sokkal előrébb juthatunk.
A már említett kalandtábor mellett egy angol nyelvű tábor is lebonyolításra kerül, ahol a tábor ideje alatt végig csak angol nyelven folyik majd a táboroztatás. A tábor cselekményközpontú tapasztalati tanulásra épül játékos készségfejlesztő formájában. A köszönéstől kezdve az instrukciókon át, a páros, kiscsoportos, nagycsoportos stratégiai alkotásokon, játékokon keresztül a reflexiós körig minden, de minden angol nyelven fog zajlani. Tapasztalati tanulásról van szó, hiszen a játkos feladatok alatt megszerzett tapasztalatokat beleépítik a következő feladatokba vagy az életben felhasználható tanulságokat fogalmaznak meg a gyerkőcök, éppúgy, mint a felnőttek csapatépítőin.

Az angol nyelvű tábort így írják le a weboldalukon:

Maga a szerkezet, a tábor egész váza maga ÉLMÉNY lesz, így szerves része lesz az angol nyelv az egész hétnek. Rosszul fogalmaztam, szerves egésze lesz. Első nap már átáll az agyuk az angol nyelvre, második nap az is elképzelhető, hogy otthon is előbb jutnak eszébe a szavak angolul. Harmadik nap pedig még az is előfordulhat, hogy otthon este angolul fog álmodni. És ez nem vicc! Azért írom le így, mert hiszünk a módszertanban, hiszünk a sikerében, mert már bizonyított!

Angol kalandtábor két alkalommal kerül megrendezésre, elsőként július 8. és 12., másodszorra pedig augusztus 5. és 9. között.

Önismeret, pályaorientáció, életpálya-tervezés tábor

Az önismereti tábort leginkább a nagyobb gyerekeknek, a 7.és 8. osztályos tanulók számára ajánlják az Élményzónások, úgy gondolják, hogy ez a másik terület, amely a nyelvtudás mellett fontos. Ebben a korban már kezd kirajzolódni, hogy merre, s hogyan tovább az általános iskolás éveket követően, de akkor sincs baj, ha ez még éppen nem tisztázódott, hiszen a tábor segítséget nyújt abban, hogy milyen pályára álljon a gyermek, és hogy olyan utat válasszon magának, amely végül a hivatása lesz. Hogy vasárnap este a hétfő reggel gondolatára ne görcsbe ránduljon a gyomra, hanem épp olyan örömmel fogadja, mint a hétvége gondolatát.

A tábor egyszerre nyújt élményt és tanulást, ezzel hozzájárulva egy biztos jövőkép megismerésében. Önismereti csapatjátékok, pályaorientációs blokk, ezek mind-mind olyan tréningek, amelyekkel játszva tanulnak a résztvevő gyerekek.

Fotó: Élményzóna

Ez az a tábor, ahol 12-14 évesen is szívesen részt vettem volna. Tényleg!
Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy milyen fontos a pályaorientáció. Ezekben az években a legbefolyásolhatóbb egy gyermek és rajtunk szülőkön is múlik, hogy gyermekünk elkészüljön az élet kihívásaira. Azért vagyunk itt, hogy támogatást nyújtsunk az út során, fedezzük fel együtt a lehetőségeket, bővítsük együtt látókörödet!
” – ismertetik az önismereti tábor lényegét. Tényleg fontos időszak ez a kisiskolát lassan befejező gyermekek életében.

Az önismereti tábort július 22. és 26. között rendezik meg.

Bármelyik tábort is választják a szülők a gyermekeiknek egy valami bizonyos: olyan tudás birtokában lesznek, amelyeket az élet bármely egyéb területein képesek lesznek majd hasznosítani. És táborozni amúgy is egy hatalmas élmény, barátokat szerezhetnek, kikapcsolódhatnak, feltöltődhetnek, mindent a saját érdeklődési köreikben. A nyár sokkal több annál, mint a szobában bujkálni és a videójátékokat nyomogatni, hiszen az élet odakint van, az Élményzónában!

Tábor Élményzóna
Fotó: Élményzóna



Címlapkép: Élményzóna