Friss

„Talán bátrabb is lehettem volna, nem tudom”

Dér Asia rendezővel beszélgettünk új dokumentumfilmje, a Nem halok meg, forgatásáról és annak főszereplőjéről is, Einspach Gáborról.

Einspach Gábor galerista, az Artmagazin alapítója és kiadója, igazságügyi szakértő, a budapesti művészeti világ sok területének aktív, meghatározó szereplője. Dér Asia dokumentumfilm-rendező több éven át végig kísérte Gábor hasnyálmirigyrákkal való küzdelmét.

Volt fix forgatókönyv?is

Igen, az NFI inkubátor programra, egy körülbelül 20 oldalas forgatókönyvvel kellett pályázni. Persze ez az előzetes könyv rengeteget változik, amikor a szereplő életét elkezdjük forgatni. De fontos, hogy legyen egy erős prekoncepció, hogy mi az a történet, ami érdekel az adott emberben. Ennek a filmnek az esetében az volt a kiindulópont, hogy szerettem volna a halálhoz, betegséghez való viszonyt és a családon belüli viszonyok témáját valahogy feldolgozni. Így találtam rá Gáborra.

Olvastam, hogy édesapád is rákkal küzdött és te is félsz ettől a betegségtől. Sikerült ezt a félelmet leküzdened?

Ez egy elég absztrakt félelem az én esetemben, inkább szorongás. Az orvostudomány szerint a ráknak sok oka van. Egyik része a genetika, ami nálunk apai ágon elég erősen jelen van, de számomra a lelki folyamatok és a testi dolgok is összekapcsolódnak. Sok fontos kérdést az életemben hajlamos voltam a szőnyeg alá söpörni és ilyenkor mindig megjelent ez a motoszkáló félelem, hogy biztos rákos leszek. De ez sokat változott mióta terápiára járok.

Milyen kérdések voltak ezek?

A családon belüli, akár több generáción átöröklött, kibeszéletlen konfliktusok.

Állítólag nagyon figyeltek a producerek, te hogyan viseled a forgatást. Voltak nehéz pillanatok?

Igen. Általában számomra nehéz megtartani a távolságot a szereplőktől és az átélt történettől. Amikor ezt a szakmát választottam nem tudtam, hogy milyen nehéz lesz megbirkózni az érzelmi bevonódással, de ez ugyanakkor segíti is a munkámat, hogy empatikusan lássam és megértsem a szereplők döntéseit és küzdelmeit. Az alkotófolyamatnak viszont fontos része a távolság megtartása is. A középutat kell megtalálni, ami nem egyszerű nekem, mert nagyon szeretek közel kerülni az emberekhez.

Ezúttal sikerült megtalálnod az arany középutat?

Sokszor nem sikerült, de talán nem is baj. Gábor történetében voltak nehéz pillanatok és a forgatás után hazafelé menet, vagy a vágás közben gyakran beszélgettünk a stábtagokkal hosszan arról amit láttunk, kiben mit hozott elő, kinek mi a saját megélése, múltbéli tapasztalata ezzel kapcsolatban. Akár egy csoportterápián.

Gábort nem feszélyezte, hogy folyamatosan nyomon követtétek?

Azt mondta, hogy a betegsége magányos időszaka alatt jól esett neki, hogy ott vagyunk vele, figyelünk rá. Nem érezte magát egyedül és a kamera emlékeztette rá, hogy min megy keresztül, ami neki fontos volt a tudatosság fenntartásában. A gyógyulás után viszont már szeretett volna továbblépni és a kamera inkább visszahúzta őt, amit gyakran teherként élt már meg.

4 évig forgattatok, borzalmasan sok ideig. Ha most újrakezdhetnéd, mit csinálnál másképp?

Voltak olyan kérdések bennem a halállal, szembenézéssel kapcsolatban, amiket sosem tettem fel Gábornak a kemoterápia alatt, mert azt éreztem, hogy nem tehetem meg, nem az én feladatom, illetve nem tudom mit okozna. Talán bátrabb is lehettem volna, nem tudom. Gábor betegsége sokáig bizonytalan kimenetelű volt, iszonyú komplex és érzékeny tér volt a forgatás minden pillanata. Azon túl, hogy természetesen egyeztettem szakemberekkel, csak a saját érzéseim tudtak abban vezetni, hogy mit lehet és mit nem filmesként. És Gábor jólléte mindig a legfontosabb volt. Szóval lehet mégsem változtatnék semmin sem. De nagyon sokat tanultam szakmailag és emberileg is a forgatás alatt.

Mit gondolsz, milyen változásokon ment át Gábor?

Kikerülném a választ, mert örülnék, ha minden néző ezt saját maga döntené el. De eltelt a forgatás befejezése óta másfél év és a film utáni közönségtalálkozókon látom, hogy mennyi mindent máshogy lát már Gábor, a saját életében, vagy a fiaival való kapcsolatában például. Nekem is rá kellett jönnöm, hogy mennyire más és egyéni a változás dramaturgiája minden embernél. És nem feltétlenül azon a ponton és úgy történik meg, ahogy azt előre gondoljuk egy forgatókönyvben.