Az előadás második alkalommal került megrendezésre a pécsi Zsolnay Negyedben, amely ezúttal a konfliktuskezelésben adott segítséget a résztvevőknek az Életigen Szeminárium keretében, Zsiga Attila koordinálásával, aki megosztotta a Programod.hu-val az előadások lényegét.
Konfliktusokkal mindenki találkozik, mindennap érnek minket ilyen helyzetek, azonban nem mindegy hogyan s miként kezeljük őket. Március 13-án, szerdán azok, akik az Életigen Szeminárium Konfilktuskezelés előadásán vettek részt, olyan kompetenciákat sajátíthatták el, amely megkönnyíti a konfliktusos helyzetek kezelését, mindezt interaktív módon a program vezetőjével, Zsiga Attilával.
Ezek a programok legfőképpen az életvezetés alapkérdéseiről szólnak. Egy éven át az a célunk, hogy elkerülhetetlen témákat vegyünk elő. A kommunikációval kezdtünk, majd jött a konfliktuskezelési stratégiák, aztán a férfi-női konfliktuskezelés, majd ezekután a mentálhigiénés problémákat vesszük elő, mint a szorongás, veszteségkezelés, kiégéskezelés, stresszkezelés és így tovább.
– ismerteti Zsiga Attila a program megalapítója és az előadás vezetője a másfélórás műsor végén.

Az előadás bemelegítőkérdésekkel kezdődik, amely mindössze 3-5 percet vesz igénybe, a résztvevők egymással beszélgetnek, hogy ezzel is kicsit összeszokhassanak, megismerhessék egymást annyira, hogy eltudjanak lazulnia szeminárium alatt. A legfőbb feladat, amely az egész előadás lényegét adja, az egy szerepjáték volt, ahol a résztvevőknek adott karaktereket kellett megjeleníteniük, különböző személyiségi jegyekkel.
A konfliktuskezelés szerdai előadásán két családot kellett négy-négy embernek megszemélyesítenie, akik hosszú-hosszú ideje mindig közösen mentek nyaralni a Balatonra, azonban a családok egyike most hirtelen úgy döntött, hogy az idei évben inkább Olaszországba mennének a magyar tenger helyett, ez pedig konfliktust okozott. Zsiga Attila azt a feladatot osztotta ki, hogy próbáljanak meg dűlőre jutni, megoldást találni a kialakult nyaralási konfliktusra, ennek keretében nagyjából tíz percen keresztül értekeztek a „családtagok”, végül megszületett az eredmény, amelyet ki is elemeztek a szakértő segítségével, mindezt úgy, hogy a jelenlévők megismerkedhettek a konfliktusok típusaival és azok kezelési módszereivel.
Ezek az előadások hatalmas mentális segítséget tudnak azoknak nyújtani, akik kicsit elveszve érzik magukat a világban. Zsiga Attila ezzel kapcsolatban úgy fogalmaz, hogy a pandémia előtti világ elemei átalakultak, ma már más elemek a prioritások.

A covid előtti világnak a legfontosabb eleme a kényelem volt, azt mondtatták velünk, hogy „neked ez jár, törődj magaddal mert megérdemled”, ettől pedig mindenki királynak meg királynőnek képzelte magát. Ebből kialakult egy újabb elem a sérelem, mindenki kikér magának mindent. Itt jön be egy újabb elem a félelem, merthogy bejött a covid, a háború, bejött a válság, amit mi egybe csak úgy hívunk, hogy gyötrelem. Mi másfajta elemekről szoktunk beszélni, például hogy mit jelent a győzelem, hogy mit jelent a fegyelem, a figyelem, a küzdelem, a türelem, a szerelem, a kegyelem és ennek kapcsán mit jelent maga a fegyelem, ami nem csak egy lehetőség, hanem egy felelősség is hiszen senki nem kényszerít rá bennünket arra, hogy mérgesek legyünk vagy hogy önsajnálatot gyakoroljunk. Én azon gondolkodom, amin akarok, ez pedig a gondolati fegyelemről szól. Röviden szólva, ezalatt az egy év alatt végig megyünk egy csomó alapkérdésen, ezáltal önismeretre jutunk, módszerekhez jutunk, az előadások során olyan kérdések merülnek fel, amik nem merültek fel ezidáig, vagy olyanok, amiket eddig nem mertünk feltenni. Erről szól az Életigen előadásai.

A pécsi előadások havonta kerülnek megrendezésre, mindegyik szeminárium ingyenes. Az időpontokat, illetve a további részleteket a Zsolnay Negyed Facebook eseményénél találhatnak az érdeklődők.








