A Take-two felvásárolta a Gearbox Entertainment-et 460 millió dollárért

A 2023-ban tervezett eladás meghiúsulása után, idén az Embracer group végül 460 millió dollárért végül túladott a 2021-ben 1,3 millióért megvásárolt svéd Gearbox Entertainment fejlesztő stúdión.

A Take-two Interactive nagyszabású terjeszkedésének ez egy nagyon fontos lépése volt, melyet gondos előkészítés előzött meg. Tervezett volt még egy 2 milliárd dolláros üzlet a Szaúd-Arábia támogatásával létrehozott Savvy Games Group-pal, 2023-ban azonban viszont ez a terv sajnos meghiúsult melynek okait nem taglalták.

Ez azt is jelenti , hogy a Gearbox Entertainment álltal fejlesztett franchise-ok, azaz a Borderlands, Tiny Tina’s Wonderlands, a Homeworld, Risk of Rain, Brothers in Arms, és a Duke Nukem is a Take-two kezébe kerülhetnek. Előzetes tervek alapján a tranzakciókat a következő év első negyedévére időzítenék, de mivel más jogtulajdonosokkal is meg kell egyezni, mint a Rockstar, és a 2K, és a többi szerzői jog birtokossal ezek még elhúzódhatnak.

Az Embracer megtartja a Gearbox Entertainment más leányvállalatait is. Ide tartozik a Gearbox Publishing San Fransisco is (amelyet átneveznek, hogy jobban illeszkedjen a cég arculatába), amelynek kiadási jogai vannak a Remnant franchise-hoz, a Hyper Light Breaker-hez, valamint más még be nem jelentett címekhez. Emellett az Embracer megtartja a Cryptic Studios-t (akiknek köszönhetjük a Neverwinter Online, és a Star Trek Online játékokat), a Lost Boys Interactive-t és a Captured Dimensions-t. A sajtóközlemény szerint ezeket a cégeket a következő időszakban „Integrálják az Embracer Group más részeibe”. Ez további átszervezéseket, leépítéseket jelenthet a jövőben.

A Take-Two közleményében megerősítette, hogy a változások nem befolyásolják a fejlesztést, így a megkezdett projekteken továbbra is dolgoznak, jellenleg hat futó fejlesztésen – köztük például Borderlands és Homeworld következő állomásain.

Az Embracer CEO-ja Lars Wingfors a következőket írta:

„A mai bejelentés az utolsó strukturált eladási folyamat utolsó lépése, és fontos az Embracer átalakításában a jövő felé, jelentősen alacsonyabb nettó adóssággal – ami meghaladta a 8 millió svéd koronát – és szabadabb és megnőtt költségvetéssel. A tranzakció révén csökkentjük a vállalati kockázatot és javítjuk a profitabilitást, amint átmenünk egy kisebb, de jobban szervezett cégé. Miután több opciót is mérlegeltünk a Gearbox Entertainment számára, örömmel jelentem be, hogy olyan megoldásra jutottunk, amely minden érintett érdekében áll. Randy és csapata nagyszerű csapattagok voltak az elmúlt években, és szeretném megköszönni nekik mindezt. A világ egyik legnagyobb játékfejlesztőjeként biztos vagyok benne, hogy a Gearbox továbbra is innovatívan fog dolgozni és továbbra is virágozni fog az új otthonában a Take-Two-nál.”

A Gearbox Entertainment alapítója és vezérigazgatója, Randy Pitchford a következővel reagálta le az eseményeket:

„Mint jelentős Embracer Group részvényes, hiszek a cég jövőbeni stratégiájában, és teljesen meg vagyok győződve arról, hogy ez a felvásárlás a legjobb lehetséges forgatókönyv és egyértelműen pozitív megállapodás az Embracer Group, a TakeTwo és természetesen a Gearbox Entertainment számára. Az elsődleges számomra mindig a Gearbox, beleértve tehetségeinket és ügyfeleinket. Személyesen szeretném biztosítani játékaink rajongóit arról, hogy ez az elrendezés biztosítja majd, hogy a Gearboxnál fejlesztett élmények a lehető legjobbak lesznek.”

Márciusban már az Embracer bejelentette, hogy 500 millió dollárért értékesíti a Saber Interactive-ot, illetve több studióban elbocsátások történtek, és számos fejlesztést leállítottak. A Free Radical Design és a Volition Games studiók pedig végléges bezárásra kerültek.

Remélhetőleg a változások a kedvenc játékaink fejlesztésére jó hatással lehetnek, bár egyes pletykák szerint leginkább csúszások várhatóak, amely akár kihatással lehet arra is, hogy a várva várt Grand Theft Auto VI megjelenésének bejelentése is legalább egy évet – 2025 helyet 2026 – csúszhat.

A Gearbox Entertainment belső változásainak kihatásai a jellenlegi problémákat, amivel jellenleg több fronton is a küzd a játékipar, valószínűleg további negatív hatásokat is eredményezhetnek, az elbocsátások tovább növelhetik az amúgy is ingoványos játék fejlesztői munkanélküliséget. Jellenleg amúgy is problémás helyzet viszont lassan megszűnni látszik, vagyis legalábbis az indie projektetnek köszönhetően a játékosok igényei egyre szélesebb skálán kerül kiszolgálásra.

Címkézve:

Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (0) in /home/progra11/public_html/wp-includes/functions.php on line 5481