Az dr.Kotász mostanra az egyik legnépszerűbb együttes a feltörekvő zenekarok körében, és nem véletlenül! A zenéjük, az atmoszférájuk és az energiájuk mind azt az életkedvet és gondtalanságot sugározza, ami miatt ők is elkezdtek zenélni. A srácok nagy erénye, hogy bár egyénileg különböznek, zenekarként remek egységet alkotnak és teljes mértékben önazonosak saját magukkal.
A beszélgetésünk végig ebben az oldott hangulatban telt és a fiúk minden kérdésre örömmel válaszoltak.
Első és nagyon fontos kérdés, hogyan alakult a banda?
Gergő: Először középiskolában találkoztam Bencével, ott kezdtünk el zenélni. Aztán amikor egyetemi éveink alatt meglett a ’bölcsész himnusz’, elmentünk a Gitármánia Zenei Továbbképző Táborba, ahol ezt fel is tudtuk venni. Ott ismerkedtünk meg Ákossal, akinek nagyon tetszett a dal, akkor ő már szerepelt a számban, mint háttérvokálos. Utána ez a projekt kicsit szünetelt. Aztán felhívott Ákos, hogy miért nem folytatjuk, mert tudta, hogy még van a tarsolyban 2 szám – ez volt az ’alter lányok’ és az ’álom az élet’. Mondta is, hogy ismer egy dobost, akit úgy hívnak, hogy Temesi Ádám és király lenne, hogyha mi 4-en összeállnánk. Mi akkor már pont azon gondolkoztunk Botossal (Bencével), hogy csinálhatnánk egy másfajta zenekart, szóval ezt a „kotász” projektet már parkolópályára raktuk, de pont jókor csatlakoztak a többiek.
Meséljetek picit magatokról, hogyan kerültetek közel a zenéhez?
Ádám: Temesi Ádám vagyok, 22 éves, ELTE-s hallgató közgáz szakterületen, de a művészetek mindig is nagy szerepet töltöttek be az életemben. Negyedikes koromban kezdtem el zenét tanulni, akkor még furulya órákra jártam, de nem szerettem ezt a hangszert, így jött később, hogy átmenjek ütőhangszerekre. Édesapám is zenész, így mindig is volt erre affinitás. Waldorfba jártam, ahol alapvető volt, hogy mindenki tanul valamiféle hangszeren, majd belecsöppentem ebbe a bizonyos Gitármánia Táborba, ahol megismertem a Kotászt. Akkor még nem igazán ismertem őket, nem egy társaság voltunk. Van ez a bizonyos „dr.Kotász életérzés”, ami belőlük már akkor is sugárzott, én pedig mindig is egy kicsit nyugodtabb karakter voltam, ez akkor ott ki is ütközött. Mivel Ákos már javában játszott a bandában és dobost kerestek, így adott volt, hogy nekem szólt először, hiszen egy másik formációban már játszottunk együtt. Ezek a hatalmas különbségek már megszűntek, azóta él és virul a dr.Kotász, kiegyenlítettük egymás energiaszintjeit.
Bence: Botocska Bence vagyok, 22 éves és Pécsre járok, építészmérnöki szakra. Jelenleg passzív féléven vagyok, de még tervezem folytatni és befejezni a tanulmányaimat. A zenei kötődésem nem annyira régre nyúlik vissza, talán először általános iskolában jártam énekversenyekre, kórusban is énekeltem. A szüleim akartak küldeni engem is zeneiskolába, de én nagyon tiltakoztam ellene. Később gimnáziumban történt egy fordulópont, akkor nagyon benne voltam a „rock and roll” életben és mindenkivel Tankcsapdát hallgattunk. 9-es voltam, amikor a Körszálló mögötti kocsmában megvettem az első elektromos gitáromat, otthon rákötöttem a mini erősítőre és magamtól tanultam meg gitározni. Ezzel párhuzamosan folyamatosan alakult a Gergővel a barátságunk. Ekkor még főleg elektronikus betéteket készítettem meg rap szövegekkel próbálkoztam. Aztán Gergő sokszor jött, hogy ő ír számokat és hogy zenéljünk együtt, el is rángatott a próbaterembe, amiből mindig csak annyi lett, hogy lementünk, kifizettünk sok pénzt és püföltük a dobokat.
Gergő: Most is ez történik csak már koncerten is megcsináljuk ezt!
Ákos: Diramerján Ákosnak hívnak és Szekszárdon nőttem fel. Másodikos voltam, amikor az iskolába eljött a Szekszárdi Zeneiskola fúvószenekara hangszerbemutatót tartani, és én aznap úgy mentem haza, hogy anyukámnak annyit mondtam, én trombitálni szeretnék. Szerencsére anyukám és a zeneiskola egyik trombita tanára ismerték egymást, így nála el tudtam kezdeni tanulni, aztán bekerültem abba a zenekarba, ami miatt tulajdonképpen elkezdtem zenélni. A gitározás már úgy jött, hogy volt még régebben egy barátnőm, aki gitározott és akkor megtetszett nekem a hangszer, végül pedig valahogy a basszusgitárnál kötöttem ki.
Gergő: Bognár Gergő vagyok és 21 éves egyetemista. Jelenleg kommunikáció szakra járok, régebben magyar-töri tanár szakos voltam, csak azt ott hagytam, ebből íródott a ’bölcsész himnusz’ című számunk. Én szintén zeneibe jártam, először vagy furulyát, vagy zongorát kellett tanulni és utána lehetett csak gitárt. Elkezdtem furulyázni, de hamar megutáltam, szóval a zenélés abbamaradt. Aztán 10 évesen meghallottam a Tankcsapda Mennyország tourist című számát és utána sokáig csak Tankcsapdát hallgattam. 13 éves lehettem amikor rájöttem, hogy mindenkinek van valami menő hobbija, valaki vitorlázik, valaki kenuzik, vagy csak simán izmos és ezekkel mind lehet csajozni, rocker viszont még nem volt az osztályban, úgyhogy elkezdtem megnöveszteni a hajamat és megtanultam gitározni. Csak az volt a baj, hogy rájöttem, hogy mások számait nem szeretem játszani, ezért megtanultam pár akkordot és bementem irodalom órára megmutatni a méltán híres dalomat, amit az iskoláról írtam. Utána elkezdtem saját számokat írni, amiből sok volt az ilyen szerelmes meg szomorú dal, Bence is ilyeneket írt és amikor a Gitármánia táborba mentünk először, akkor még fel is vettük az egyik ilyen szerelmes számot, de rájöttünk, hogy igazából mi nem vagyunk ilyen szerelmesek meg szomorúak se, úgyhogy inkább vidámabb számokat kezdtünk el írni, amik közelebb állnak a személyiségünkhöz.
Miért dr.Kotász?
Ákos: Ez úgy volt, hogy Gergő meg Botos lejöttek a Gitármánia táborba felvenni a ’bölcsész himnuszt’. Akkor még nem volt komplett zenekar, csak ők ketten. Úgy hivatkoztak magukra, mint Botos bulizenekara. Gergő folyton Doktor Kotásznak hívta Bencét, aki egy szereplő A tanú című filmben, bennem meg ez valahogy megragadt. Ekkor mondtam, hogy legyen inkább dr. Kotász bulizenekara, aztán egy idő után a bulizenekart elhagytuk.
Milyen műfajban képzelitek el magatokat?
Gergő: Ez egy nagyon jó kérdés, mert még mi se tudjuk. Azért jó az alternatív zene, mert abba mindent bele lehet sűríteni, de szerintem alapvetően inkább pop, pop-rock irányba megyünk.
Ádám: Azt nem tudnám leírni, hogy milyen stílusú zenét szeretnénk játszani, viszont azt igen, hogy milyen érzést szeretnénk átadni a közönségnek, és az az lenne, hogy amikor lenézünk a színpadról, akkor azt lássuk, hogy mindenki táncol és jól érzi magát.
Hogy néz ki az alkotási folyamatotok?
Bence: Háromféle folyamat létezik, amire le lehet bontani: az első folyamat az, amikor egyikünk egy teljes számot megír és megmutatja a többieknek és minimális változtatásokat végzünk rajta. Van olyan szituáció, amikor valamelyikünk hoz egy témát és arra közösen kitalálunk valamit vagy egymásnak elküldünk valamit és kiegészítjük, erre jó példa ’az álom az élet’. A harmadik pedig az, hogy leülünk, jön valami és együtt írjuk meg az egészet, de ez csak a kreatív része. A próbaterem folyamatiról Ádi meg Ákos tud mesélni, mert ott ők az ész.
Ákos: Ez úgy szokott kinézni, hogy bekerül a próbaterembe egy olyan verzió, ami egy ilyen egy szál gitárral feljátszott és felénekelt változat, és azt próbáljuk meghangszerelni. Emellett az is előfordul, hogy már van konkrét ötlet a hangszerelésre, meg a stílusra és ahhoz igazítjuk a többit.
Milyen üzenetet szeretnétek közvetíteni a közönségnek?
Ádám: A dr.Kotász alapvetően arról szól, hogy mi jól érezzük magunkat zenélés közben és nagy szerencsénkre vannak olyan emberek, akik szintén élvezik azt, hogy mi élvezzük azt, amit csinálunk. Én azt gondolom inkább ez a célja és ezt próbáljuk megtartani. Nem futószalagon akarjuk gyártani a zenét, hanem önazonosak szeretnénk maradni és ha sikerül bejutni olyan nagyközönség elé, akik erre tényleg vevők, akkor mi leszünk a legboldogabbak.
Gergő: De ezt tényleg úgy szeretnénk megtenni, hogy szeressük is azokat a zenéket játszani, amiket írunk és azok is önazonosak legyenek szövegileg és zeneileg is.
Kivel működnétek szívesen együtt?
Ákos: Például a legutóbbi koncertünkön Vass Geri feljött a színpadra gitározni meg énekelni, ami nagyon jól sikerült. Azokkal szeretnénk együttműködni, akikkel emberileg is tudunk azonosulni.
Gergő: Én nagyon szeretem az eszetamás zenekart meg a Stone Sober-t is.
Van kedvenc dalotok?
Ádám: Nekem a ’fehér metrókocsi’ című dalunk az abszolút favorit. Az egyik ok, hogy nagy szerepet kap benne a dob bizonyos helyeken, de nem is ez az, ami igazán megfog benne, hanem az a fajta dinamikai építkezés, ami az elejétől egészen a végéig ki tud teljesedni. Egy olyan erő van a szövegében és a hangszerelésében, ami engem mindig megérint. A koncertek után is nagyon sokaktól hallom, hogy alig várják, hogy végre kiadjuk ezt a számot.
Bence: Ha a kiadottak közül kéne mondani, akkor én a ’mi van akkor, ha’ című számot mondanám, ezt egy kedves barátomról írtam, Bognár Gergőről. Ha a kiadatlanok közül kéne választanom, az a „maraton” című szám lenne. Nagyon közel áll a szívemhez ez a dal, mert egy rosszabb élethelyzetet fogalmaz meg.
Ákos: Nekem a ’szigetcsúcs’ a kedvenc. Eleinte teljesen semleges voltam vele, de miután felvettük valamikor augusztus utolsó napjaiban a dalt, akkor kitaláltuk, hogy menjünk le Szigetcsúcsra vadkempingezni és csináljunk erről egy klipet hozzá. Ott voltunk 3 napot és annyira jó kis csapat gyűlt össze, nagyon jól telt az a 3 nap, úgyhogy nekem ehhez a dalhoz lett egy erős érzelmi kötődésem.
Gergő: Nekem az ’álom az élet’, mert az volt az első dal, amit közösen csináltunk és ebben már tényleg az originál Kotász formáció szerepel. Ami pedig még kiadatlan, de nagyon szeretem, az a ’palotanegyed’.
Terveztek albumot vagy EP-t esetleg?
Ákos: Legutóbb tavaly adtunk ki dalt, azóta azért nem, mert szeretnénk egy kicsit rendszerezni meg összegyűjteni és esetleg egy nagyobb anyaggá összegyúrni a többit, szóval biztosat még nem mondhatunk, de készülünk dolgokkal…
Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?
Bence: Gergővel megfogadtuk, hogy innentől nem megyünk Fishing-re, csak a Kotász zenekarral, úgyhogy már nagyon szeretnénk, hogy összejöjjön. Lassan harmadik éve nem voltunk Fishing-en…
Gergő: Sosem voltak irreálisan nagy terveink, mindig csak kisebb célokat tűztünk ki magunk elé. Úgy vagyunk vele, hogy bármilyen színpadon szívesen zenélünk, ha mi és a közönség jól érezzük magunkat. Az meg már csak plusz dolog, ha ez a színpad minél nagyobb, de nem ez az elsődleges mozgatórugónk.
Kaptatok olyan tanácsot, ami azóta is elkísér?
Ádám: Nekem édesapám mindig mondta, hogy ne arra feküdjünk rá, hogy futószalagon írjuk a számokat, meg ne is a befutás legyen a cél, hanem az, hogy érezzük jól magunkat, mert az sokkal többet ér hosszútávon. Az a fontos, hogy milyen zenét csinálunk és hogy összeszokott legyen a csapat, ha ez működik, akkor teljesen mindegy, hogy kinek zenélünk és hogy zenélünk, mert elsősorban magunk miatt csináljuk az egészet.
Ákos: Ami engem mindig elkísér az nem tanács, sokkal inkább egy vélemény azoktól hallgatóinktól, akik eljárnak a koncertjeinkre. Általában azt kapjuk meg, hogy látszik rajtunk, mennyire jól összeszokott csapat a dr.Kotász és hogy hitelesen tudunk kiállni a színpadra. Nem csak az köt minket össze, hogy zenélünk és hetente egyszer találkozunk a próbateremben, hanem tényleg a hétköznapi életben is barátok vagyunk és így talán a közönséget is sokkal jobban magunkkal tudjuk ragadni, számomra ez adja a varázsát a közös munkálkodásunknak.
Gergő: Szerintem ez egy jó zárószó.
Egy hozzászólás