„A dal hat ránk és mi is hatunk a dalra” – Interjú a Kvaterka együttessel

Kvaterkázni annyit jelent, hogy délután összeülünk és borozgatunk, aztán meglátjuk mi lesz. A fiúk hozzáállása is valami ilyesmi, ami egyszerre azonosul és ellent mond a dalaikban. Nem terveznek tudatosan, mégis különös, meglepetéssel teli összhang és egyensúly hallatszik vissza mind a dalokból, mind a szövegekből. A Kvaterka zenekar még fiatalnak mondható, lehet kiforratlan is, de a srácok zenei világa egyszerre fegyelmezett és játszi könnyed. Az interjú alatt végig az volt az érzésem, hogy nem veszik túl komolyan sem magukat, sem az életet, ugyanakkor őszinte szenvedéllyel zenélnek. A dr.Kotász után, most Zsebők Zsomborral (Zsebivel) és Nyáry Brúnóval beszélgettem, akik örömmel meséltek a Kvaterka születéséről.

Először is, mit csináltok, amikor nem zenéltek?

Zsebi: Én amikor nem zenélek, akkor filmeket nézek általában, meg az ELTE-n is ilyen filmes óráim vannak. Egyszer talán írnék is valamikor forgatókönyvet, illetve színdarabírással is megpróbálkoztam a gimiben.

Brúnó: Szeptember óta én kb. csak zenélek, mert most kezdtem a konzervatóriumot és zeneszerzést tanulok. Egyébként amellett mindenfélén gondolkozom, amit kiötlök magamból, azt többnyire leírom, meg verseket írok, azokon dolgozom és igyekszem minél többet olvasni. Amit meg nem zenével vagy irodalommal töltök, azt az időt pedig barátokkal próbálom tölteni.

Zsebi: Van egy ilyen irodalmi kör vagy baráti társaság, amit szerényen Új Nyugatnak neveztünk el, aztán később kiderült, hogy már létezik ilyen. Mindenesetre mi 6-an azóta összejárunk, meghallgatjuk egymás verseit és baráti hangnemben kritizáljuk őket. Tervezünk megjelentetni valami lapot is majd, de az még odébb van.

Mi vezetett titeket a zenéhez?

Brúnó: Engem kiskoromtól kezdve foglalkoztat a zene. Mindkét bátyám már tanult hangszeren előttem, sokat zenéltünk együtt és a szüleim is rengeteg zenét mutattak. 7 évesen kezdtem el dobot tanulni és 10 évesen az akkori osztálytársakkal csináltunk egy zenekart, ami nem volt hosszú életű, de annál biztosabb alapot adott. Így jobban belegondolva, soha föl nem merült bennem, hogy nem kéne zenélni, mindig úgy gondoltam, hogy zenekar mindenkinek kell. Aztán 5. osztályosan jöttem Zsebiék iskolájába, ott ők kezdtek el zenekart szervezni, amibe kellett egy dobos és hát azóta együtt zenélünk.

Soha nem éreztél kiégést?

Brúnó: Sose görcsöltem erre rá, de biztos volt, amikor kicsit alkotói válságban éreztem magam. A régebbi dalaimmal úgy vagyok, hogy meg kellett írni őket, hogy a rosszakat kiírjam magamból.

Zsebi: Nekem is az tapasztalatom, hogy meg kell írni a rossz vagy a rosszabb dalokat is ahhoz, hogy a jókhoz eljussunk. Ez olyan nálam, mint egy napló vagy egy önreflektív folyamat, vannak kevésbé érdekes részek meg érdekesebb részek is, és így vagyok a dalokkal is, lehet, hogy vannak olyanok, amik egyszerűen nem olyan nagy számok, viszont ahhoz, hogy el tudjak jutni egy következő jó dalig, addig meg kell írnom a rosszabbakat.

Ezt az első zenekart általános iskolás kisfiúkként kezdtük el, ami egy nagyon jó gyakorlás volt, meg én nagyjából ott tanultam meg zenélni, mert előtte nem játszottam semmilyen hangszeren és énekelni se tudtam, csak így üvöltöztem. Szóval elmentem egy zongoratanárhoz és először zongoráztam, és aztán meg a gitározás is elkezdett érdekelni, édesapám megmutatta a hármas hangzatokat, Brúnó meg a blues-skálát és azóta is kb. ennyi az eszköztáram.

Brúnó: És nem is szégyelled!

Zsebi: És nem is szégyellem!

Brúnó: Igazából én mikor leülök, akkor csak megtalálok 1-2 jó hangot a zongorán, soha nem úgy van, hogy akkor írok valami nagyot meg kitalálom, hogy ez meg az úgy lesz, hanem azt keresni kell.

Hogyan mesélnétek a zenétekről olyannak, aki még nem hallott rólatok?

Zsebi: Mi nem annyira egy műfajban, stílusban mozgunk és nem is ez a cél. Nekem személy szerint az a célom, hogy ha egy adott téma vagy valami megfogalmazódik, akkor ahhoz milyen zeneiség illik legjobban és ami összeköti az egészet, az a személyünk vagy az egyéniségünk legyen, ami egy ilyen oda-vissza folyamat, tehát a dal hat ránk és mi is hatunk a dalra. Talán 1-2 év múlva már lehet konkrétabb dolgot mondani arról, hogy milyen is a Kvaterka-hangzás, most ez szerintem még alakul, bár én nem is bánnám, ha nem alakulna ki egy ilyen sematikus hangzás, amire rá lehet mondani, hogy Kvaterkás.

Brúnó: Zsebinek volt olyan ötlete, csak ez nehezen kivitelezhető, hogy ne a zenekar felállása szabja meg a dal hangszerelését. Ez a stúdióban relatíve egyszerűbb, de koncerten reprodukálni lényegesen nehezebb.

Zsebi: Igen, nekem nagyon sokáig ez volt a dilemmám, hogy ne a felállás szabja meg a dal hangszerelését, hanem ami a dalnak a legjobban áll. Most jelenleg azt érzem, hogy nagyon jó egyensúly van a vízióink és a rendelkezésre álló hangszereink között, tehát amit a dal megkíván, azt mi el tudjuk úgy játszani, és én szeretném, hogy ez az állapot még egy jó darabig fennmaradjon.

Brúnó: Ez egyébként összefügg azzal is, hogy kik inspirálnak minket, sorolhatnánk nagyon sok előadót és stílust, ami hat ránk és csináltunk is egy 12 órás lejátszási listát azokból a dalokból, amit hallgatunk és ez eléggé jól megmutatja, hogy milyen is az ízlésünk.

Zsebi: Nagyjából úgy néz ki, hogy egy francia sanzon után jön egy Mikee Mykanic dal, aztán Chopin, Hobo Blues Band meg Led Zeppelin.

Brúnó: Szóval nehéz volt találni egy közös kiindulópontot. Talán, akit mindannyian szeretünk és hatással is van ránk, az Cseh Tamás, de személyenként is nagyon szélsőséges a zenei ízlésünk.

A szöveg vagy a dallam születik meg először?

Zsebi: Mi nem írunk együtt dalt egyelőre, szóval a szöveget és a zenét egy ember írja általában.

Brúnó: Többnyire úgy néz ki, hogy Zsebi, Marci (Gálffy Márton, billentyűs hangszerek) vagy én leviszünk egy dalt, amit egy szál gitárral vagy zongorával veszünk fel és azt a zenekar olyanná formálja, amilyenre együtt szeretnénk.

Zsebi: És mindig az énekli a dalt, aki írja, szóval egyelőre most nekem van a legtöbb dalom, de Marcinak is van egy pár és Brúnónak is nemrég készült el egy száma.

Hogy alakult ki a jelenlegi felállás?

Zsebi: Először 2 évig volt egy zenekarunk, amikor Brúnóval osztálytársak lettünk, később a zenekar mellett másokkal is zenéltünk, aztán volt egy időszak, amikor én inkább ilyen egy-szál-gitáros, singer-songwriter dalokat akartam írni, nem feltétlenül egyedül, csak ezt a klasszikus rock and roll felállást meguntam. Ez jót tett mindenkinek, mert akkor jött ez a „Cseh Tamás-vonal” is, és amikor elkezdtünk újra együtt zenélni, akkor már nem ezzel a klasszikus rock and roll szemlélettel indultunk neki, hanem kicsit eltávolodtunk ettől, több perspektívánk volt.

Nekem az is nagyon megmaradt, amit a Kispál és a Borz billentyűse mondott egyszer, hogy „akkor jó egy dal, hogyha egy ember is el tudja játszani”, akár gitáron, akár zongorán le tudja kísérni magát és úgyis meg tud szólalni a dal és nekem ez az, amiből a legtöbbet tanultam a zenekar nélküli időszakból.

Akkor volt, hogy Balázs (Goldsmann Balázs, szólógitár), a szólógitárosunk eljött az egyik szóló koncertemre és a fellépés után mondta, hogy ez neki nagyon tetszik és szeretne csatlakozni, és ezután fel is vettünk 4 dalt (PszichéTangó EP), amit azóta is játszunk a zenekarral. Marcit már korábbról ismertük, és egyszer említette, hogy vett egy tangóharmonikát és már nagyjából tud is rajta játszani, mi meg ennek nagyon örültünk, szóval meghívtuk egy koncertre, ahol ő is fellépett velünk és attól kezdve vele is együtt zenéltünk.

Neki volt a Margit körúti Rózsa Presszó a törzshelye, ahova minket is elvitt és ott játszottunk párszor, de igazából csak a haverjainknak. Aztán tavaly, ahogy leérettségiztünk, akkor már több időnk volt és intenzívebben, komolyabban tudtunk zenélni, illetve akkor kezdtük el magunkat Kvaterkának nevezni.

Nem hiányzott egy basszusgitáros?

Brúnó: A basszusgitárosokkal csak a baj van, de tényleg… Könnyű rajta játszani, de jól játszani nehéz és emiatt volt egy év, amikor kb. 10 basszusgitáros fordult meg az együttesben.

Zsebi: Tavaly nyáron-ősszel, még az első koncerteken Horváth Lócival játszottunk, csak aztán ő más utakon indult el. Végül így csatlakozott Bíró Boti, aki Marcinak volt egy jó barátja, és elmondások alapján jól játszott, ami aztán be is bizonyosodott, úgyhogy azóta vele játszunk.

Mi ihlette a zenekar nevét?

Zsebi: Hát volt még korábban egy Ős-Kvaterka, amiben a mostani tagok közül csak Brúnó meg én zenéltünk, de az pár hónap után feloszlott.

Brúnó: Engem egyszer felhívtak Zsebiék, akkor mondták, hogy mi lenne, ha ez lenne a zenekar neve, én meg mondtam, hogy úgy hangzik, mint egy szláv néptáncegyüttes neve. A kvaterka amúgy 2,5 decis borospoharat jelent, a kvaterkázás meg ilyen délutáni borozgatást, beszélgetést. De aztán végül ez lett, amit utólag nem bánok.

Zsebi: Szerintem ez jól kifejez minket, ezt a baráti összejövetelt, ahol iszogatunk, beszélgetünk és jól érezzük magunkat. Meg én ezt úgy fogom fel, hogy egy kvaterkából még bármi lehet, tehát úgy mész le a kocsmába, hogy iszol egy pohár fröccsöt és aztán másnap Pomázon ébredsz.

Van üzenet, amit a dalokban szeretnétek átadni?

Brúnó: Nekünk, őszintén, nincs a zászlónkra tűzve semmi konkrét dolog, és nem is szeretnénk. Így egy-egy dalban rejtőznek metaforák, de olyan nincs, hogy elmész egy koncertünkre és a végére kiművelődsz a szociális problémákból.

Zsebi: A saját dalaimat nézve ez egy terápiás folyamat, nekem az a célom, hogy kiírjam magamból a dolgokat, aminek meg a következő lépése, hogy a színpadon kiüvöltöm ezeket magamból, szóval leginkább magamnak írom a dalokat. Viszont akkor derül ki, hogy egy dal tényleg jó, amikor azt érzem, hogy nem csak nekem jelent valamit, hanem a közönség is tud vele azonosulni.

Brúnó: A Kvaterka név azért is passzol, mert sosem tudatosan tervezünk, hanem mindig valahogy kialakul.

Zsebi: Még jó, hogy nincs menedzserünk, az kemény lenne… De Beton.Hofinak is van egy nagyon jó sora, hogy „Nem én írom, amit írok, ez csak leszületik”, és én amúgy is egy spirituális csávó vagyok, szóval a nevünk meg ahogyan a dalaink íródnak, illetve, hogy mi öten egymásra találtunk, ezek talán nem a véletlen művei. Persze kitudja.

Brúnó: Szerintem a legtöbb ember, aki valaha írt már dalt vagy verset, az megtapasztalhatta, hogy tényleg van olyan, amikor egy sor vagy egy dallam csak a semmiből jön és rohansz haza, hogy nehogy elfelejtsd, és nem tudod, hogy ezek honnan jönnek… Egyedül azt tudom elképzelni, hogy ilyenkor két angyal beszélget felettem és én azt elcsenem, vagy így lepottyan valami a fejemre és megtalál. De Marci biztosan vitatkozna velem, mert szerintem ő patikamérlegen méri ki a szavakat…

A PszichéTangó albumotokon szerepel az Öreg Halász című dalotok, aminek elképesztően érdekes és elgondolkodtató a szövege, meséljetek, ez hogyan született?

Zsebi: Kiskorom óta nagy hatással voltak rám Csontváry Kosztka Tivadar festményei, azok közül is az Öreg Halász című képe mindig különösen tetszett, ezen egy öreg fickó van, akinek az arca egyik fele jóságos, a másik gonosz, ezt persze sokféleképpen lehet értelmezni, nekem innen jött ez a dualitás-motívum.

Ezt máshol is érzékeled?

Zsebi: Általában rá kell jönnöm, hogy az éremnek (legalább) két oldala van, és néha nagyon nehéz észrevennem, hogy melyik a jó oldal, de azt tekintem feladatomnak, hogy ezt megtaláljam. Aztán persze az más kérdés, hogy a jó csak a rossz függvényében létezhet, de ki tudja…

Melyik szakaszát nem szeretitek az alkotói folyamatnak?

Brúnó: Hát amikor rájössz, hogy rossz a dal, az annyira nem jó érzés!

Zsebi: Én stúdiózni nem annyira szeretek, az inkább Brúnó és Balázs része, nekik a stúdióban születik a dal, nekem meg Marcinak a szobánkban és kicsit lusták vagyunk a stúdiózáshoz.

Brúnó: Igen, Zsebi úgy énekel és dolgozik a stúdióban, mint Bob Dylan, ilyen „Egyszer énekeltem fel, ez van” hozzáállással!

Zsebi: Hát most ez ilyen lett…

Van kedvenc fellépés, ami a legnagyobb hatással volt rátok?

Zsebi: A Manyiban tavaly mikuláskor, az nagyon szép volt.

Brúnó: Nagyon családias volt, kellően sokan voltunk, sok barátunk eljött és jó értelemben volt hosszú belülről a koncert, szóval minden pillanatát ki lehetett élvezni. Zsebinek az egy rosszabb időszaka volt, amiatt is volt egy kis aggodalom bennünk, hogy ez hogyan sikerül, de végül nagyon jó volt az egész.

Zsebi: Igen, nagyon helyre rántottuk egymást, és az volt az első koncert, ahol Botival játszottunk.

Mit jelentene nektek a siker?

Brúnó: Nekem kisebb koromban nagy kedvencem volt a Guns ’N’ Roses, most is, csak már nem hallgatom őket annyit, de akkoriban folyton azt néztem, hogy mekkora arénákban és stadionokban játszanak, és így felkerült a bakancslistámra, hogy egyszer nagyon király lenne a Wembley-ben játszani.

Aztán voltam egyszer Fishingen és az ottani koncertélmények után rájöttem, hogy nem kell nekem a Wembley-ben játszanom, mert az is elég lenne, ha egy ilyen nagyközönség előtt játszhatok a nagyszínpadon, az már, bizonyos értelemben, siker lenne biztosan.

Zsebi: Nekem inkább az elismertség lenne a célom, mint a hírnév. Mondanám azt is, hogy jó lenne, ha a zenélésből meg tudnék élni, de szeretnék valamilyen civil állást is vagy akár egy másik művészeti ágazatban tevékenykedni, mert ha csak zenélnék, akkor lenne egyfajta kényszer, hogy dalokat kelljen írni, amit nem szeretnék.

Brúnó: Én azt szeretném elsősorban, hogy legyen hatásunk másokra, vagy valamilyen üzenetet tudjunk átadni, és ha azt sikerül elérni akár csak egy dallal is, hogy valakinek jelentsen valamit, akkor már megérte.

A Kvaterka legközelebb június 1-jén lép fel a Manyiban, ahol születésnapi koncerttel készülnek megünnepelni a zenekart és az elmúlt egy év élményeit, további infókért keressétek fel a koncert Facebook-eseményét!

Június 1-jén találkozunk, addig is hallgassatok Kvaterkát!