A tegnapi napon nyitotta meg kapuit a Műcsarnokban a Valós Látomások, ami Benkő Imre fotóriporter hat évtizedes munkásságát tárja elénk.
Benkő Imre 1943-ban született Budapesten, 14 éves koráig egy bakonyi bányásztelepen élt családjával. Ajkán végzett középiskolai tanulmányai után tért vissza Budapestre.
A fotózás felé személyes érdeklődése vezette, később mélyebben fotószakkörökben, majd a Budapesti Fotóklubban bővítette ismereteit. Pár évre rá a Magyar Távlati Iroda fotóriportereként magyarországi és külföldi helyszíneken dokumentálta a kulturális és színházi élet eseményeit.
A kiállításon összesen 250 kép látható, amit több ezer fotográfiai alkotás közül válogattak ki.
A fotográfus kétszer is elnyerte a World Press Photo pályázatát, 1975-ben, ahol ezüstérmet, és 1978-ban amikor aranyéremmel térhetett haza.
A fotók, fotósorozatok három nagyteremben kísérik végig a látogatókat, három tematikára lebontva ezt hat évtizedet.
Az egyik teremben egy képernyőn a vele készült közel egy órás riportfilm nézhető meg, amit legszívesebben magammal vittem volna a tárlatra segédletként.
Az első teremnek a neve ,,Nagyvilág” volt, Benkő Imre külföldi tapasztalásait, kapcsolódásait viszi végig és bepillantást enged abba a sok-sok országba, városba, ahova ő élete során eljutott, köztük, Svájc, Bulgária, London, Franciaország, Románia, Korea, Boldog és persze köztük Magyarország.
Ezek a képek nagy része fekete-fehér, összesen négy vagy öt színes fotó bontja meg az egységet.
A riportfilmben Benkő Imre azt említi meg indoklásként, hogy fekete-fehér világba nőtt bele, mintha ez a korral járna. Voltak olyan álmai, amik fekete-fehérben voltak és ő ezt a világot látta és álmodta.
A külföldi képei közül 88 képet láthatunk több, mint ötven országból, ezek egyfajta időívet, szubjektív korlenyomatot tartalmaznak. Az 1980-as évek moszkvai képei, kambodzsai árvaházépítés.
Ahogy haladunk a képek között a régi érzésen kívül az indiai fényképein megjelenített nyomor és kiszolgáltatottság minket is elragad. Ezeken tökéletesen bemutatja, milyen volt az egyes helyeken és időkben élni.
Szinte egyik képhez sincs részletes leírás. A külföldi képeken, csak az ország, város, évszám hármasa van feltüntetve. A második terem a Magyarország nevet kapta, itt már az évszámon és városon kívül a helyszín is fel volt tüntetve, köztük napfogyatkozás, ezüstlakodalom, a terem majdnem felét elfoglaló munkásképek közül a munkásgyűlés, sztrájk.
De megörökített árvaházakat, fesztiválokat. A terem közepén helyezkedett el az ikrek sorozata. 1982-ben látogatott el először egy ikertalálkozóra és több, mint három évtizeden át az ország különböző pontjain készített képeket.
A csodás kettősség, az összhang a szimmetria régóta érdekli a fotósokat, így Benkő Imrének nagy szerencséje volt, hogy ilyen tapasztalatot szerezhetett. 2005-ben a Manó Ház rendezett kiállítást ezeknek a fotóknak.
Ikrek/Twins 1982-2008 című fotóesszé albuma 2009-ben jelent meg.
A harmadik terem leszűkítve a lehetőségeket Budapest nevet kapta. Ebbe a terembe lépve apró zene ütötte meg a füleimet, először, azt hittem valakinek a telefonja zavarja a kiállítást, de a hangszórókból csendült fel a zene.
Az egykori Calvin tér, Moszkva tér, a Sziget fesztivál, Állami Balett Intézet, Operaház, Vörösmarty tér, Déli pályaudvar és még sok más helyszín adta a hátteret ehhez a fotósorozathoz, ahol néhol konkrét személyek vannak megnevezve egyes képek alatt.
Benkő Imre az embert emeli ki az alkotásaiban és az egymással való kapcsolatokat. Sokszor olyan hátteret választott ki, ami vagy groteszk hatást keltett vagy háttértudás nélkül is véltünk hasonlóságot felfedezni vagy kötöttük valamiképp a rajta szereplő emberekhez.
,,Én dokumentarista szemlélettel alkotó fotós vagyok, összefüggésekben gondolkodom, nemcsak az arcok, hanem az emberi lét tere, ideje is lényeges számomra. Nem naplót szeretnék, hanem hiteles lenyomatokat, még akkor is, ha ezek vállaltan szubjektív képek. El akarom kerülni a kliséket, a szokványos képeket. (…) Ez a számomra a tiszta fotográfia, mely vizuálisan elemzi a mai világot, de nem öncélúan használ képzőművészeti hatásokat.” – áll az egyik terem falán, több idézettel együtt, amiket a riportfilmből emeltek ki.
A kiállítás április 7.-éig látható a Műcsarnokban.
Szerző: Szabó Alexandra
